Nagycsütörtök úrvacsora nélkül

Áhítat Mt 26, 36-46 alapján

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora

²⁶Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” ²⁷Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, ²⁸mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. ²⁹De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.”

³⁰Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. ³¹Akkor így szólt hozzájuk Jézus: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai. ³²De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.” ³³Ekkor Péter így szólt hozzá: „Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom.” ³⁴Jézus pedig ezt mondta neki: „Bizony, mondom néked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” ³⁵Péter így válaszolt: „Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg.” Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is.

³⁶Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.”

Ebben az évben nem csak a böjt, hanem a Nagyhét is egészen rendhagyó. Hetek óta nem gyülekezhetünk össze a Fabricius Otthon Kápolnájában, fizikai értelemben nem tarthatunk közös istentiszteletet, és nem vehetünk úrvacsorát sem. Nagycsütörtök ünnepén ez különösen fájdalmas pont. Az úrvacsora szereztetésének napján nem ünnepelhetjük az úrvacsorát. Azaz, dehogynem! Ünnepelhetjük az úrvacsorát! Igenis, ünnepelhetjük, hogy Jézus megalázta magát, hús-vér emberré lett, és mindenestül nekünk adta, értünk áldozta magát. És ünnepelhetjük, hogy a feltámadott Jézus minden úrvacsora alkalmával belealázkodik a kenyérbe és a borba, hogy testéből részesüljön a testünk, és tápláljon, formáljon bennünket az örök életre.

Mégsem élhetünk most az úrvacsora szentségével. Most nem tapasztalhatjuk meg, hogy meghallgatjuk Isten törvényét, és mindannyian megvalljuk: vétkeztünk. És nem élhetjük át, hogy Jézus Krisztus kereszthaláláért mindannyiunknak hirdettetik a bűnbocsánat. Nem tapasztalhatjuk meg, hogy Jézus asztalához hív minket, és azt mondja: „Ez az én testem”, „Ez az én vérem”, és Jézus bennünk lesz, mi Őbenne, és egymással is úrvacsorai közösségbe kerülünk.

Két héttel ezelőtt még azt tervezgettem, hogy ha nem is gyülekezhetünk össze a Kápolnában, minden evangélikus szobájába viszek úrvacsorát. Ma már – egyházunk Diakóniai Osztályának javaslatára – be sem mehetek a szobákba, már csak a telefon és a papír maradt. De hála Istennek, hogy ezek megmaradtak! Így most arra hívom a Testvéreket, hogy mégis ünnepeljük az úrvacsorát! Most nem azzal, hogy gyakoroljuk, hanem azzal, hogy vágyakozunk utána, és hálát adunk Jézusnak az úrvacsora szereztetéséért, és minden alkalomért, amikor Ő belealázkodott az aprócska ostyába és a cseppnyi borba, hogy Ő bennünk lehessen és mi Őbenne. Ámen.