"Tudom, hogy az én megváltóm él"

Igehirdetés Jób 19, 25-26 alapján

A teljes istentisztelet szövege itt olvasható:
https://evangelikuslelkeszno.blogspot.com/2020/04/husveti-istentisztelet-2020.html

²⁵Mert én tudom, hogy az én megváltóm él,

és utoljára megáll a por fölött,

²⁶s ha ez a bőröm lefoszlik is,

testemben látom meg az Istent.

2020. Húsvétján Jób szavai visznek közel bennünket Jézus feltámadásának ünnepléséhez. Egy olyan istenfélő ember szavai, aki mindent elveszített. Gyermekeit, barátait, egészségét, vagyonát, megbecsültségét. Mégsem vigasztalást kapott embertársaitól, csak okoskodást és ítélkezést. Teljes elhagyatottságában és keserves vívódásában már csak a halált várta.

2020. Húsvétja minket is megpróbál. Közös istentisztelet nélkül ünnepelünk. Sokan hetek óta egymagukban, szeretteiket csak fényképen látva töltik napjaikat. És nem tudjuk, meddig tart, nem tudjuk, mi vár még ránk. A mindennapi nehézségek mellett bizonytalanság, aggodalom, s talán félelem, halálfélelem rejtőzködik, vagy uralkodik bennünk.

Jób magányában és keserves kínjai közepette mégis felragyog Istenbe vetett hitéből a mélységes meggyőződés: „Tudom, hogy az én megváltóm él”. Ismerem az én Istenemet! Bensőm közepéből érzem, hogy ő nem olyan, mint az emberek, akikben csalódni lehet. Még ha mindenki elhagy is, még ha én magam is azt látom, hogy Isten hozta rám a bajt, akkor is tudom, hogy Ő velem van! Mellettem van! Még ha bizonyítékom nincs is, tudom, hogy valamiképpen megvált, kiszabadít engem! Mert tudom, hogy Ő él, és minden látszat ellenére fontos neki az életem, a sorsom. Az Övé lesz az utolsó szó. „Ha ez a bőröm lefoszlik is”, amikor már semmi leszek („testem nélkül látom meg az Istent” Károli Gáspár fordítása szerint), Ő akkor is gondol rám, törődik velem, és megmutatja nekem, hogy Ő Megváltóm és Szabadítóm. Velem van, és nem ellenem, életet ad nekem.

Jézus feltámadásának hajnalán az asszonyok Jézus sírbarlangja felé tartottak. Szívük fájdalommal és reménytelenséggel volt tele, mert akitől boldogságukat várták meghalt. Akit szerettek, a féltékeny hatalmasok megkínozták és megölték. Vasárnap hajnalban, a zsidó ünnepek elmúltával a sírbolthoz mentek, hogy megkenjék végsőkig meggyötört, élettelen testét. Nem tudják, „ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?”

De a kő el volt hengerítve. És Jézus holtteste sem volt már a sírban. Helyette egy angyal ült ott, és „így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt.” Hogyan lehetséges ez? Lehetséges ez egyáltalán?

A halál nyomát keresték, de az élet nyomait találták helyette. Hogyan lehetséges ez? Lehetséges egyáltalán? Hitünk lassan éled, de Jézus hozza, lankadatlanul hozza nekünk a reménységet:

Istennyomokat keresek

csak véres sebeket látnak

szemeim

szívemben motoszkál a remény

kisarjad a letört olajág

Zöldülő ágat lenget a

hajnali szél

könnyberejtett virágok

nyílnak

istenszagú reggelen

Harmatcseppek csillannak

kopár sziklákon

ahogy fénybe fürösztve

súlyos bércek gyomrából

kitárul a Végtelen

Jóbnak nem volt bizonyítéka arra, hogy Isten él, és valóban meglátja megváltóját. Mélységes meggyőződése mégis úrrá lett kétségein, és reménységet, életet adott neki. Húsvét hajnalán az asszonyok számára sem volt bizonyíték, hogy Jézus feltámadásának híre igaz. „Elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.” A feltámadt Jézus Krisztus mégis legyőzte az asszonyok félelmét és kétségeit. Ahogyan legyőzte tanítványai félelmét és kétségeit is.

Így van ez 2000 éve. Bűneink és félelmeink börtönbe zárnak, sírbarlangba visznek minket. De Jézus él, és elhengeríti börtönünk elől a súlyos sziklakövet. Jézus él, és megbocsátja bűneinket. Jézus él, és elűzi minden félelmünket. Jézus él, és minket is életre hív! Jézus él, és Vele szembenézhetünk a holnappal, mert tudjuk, hogy az életünk, a jövőnk az Ő kezében van. Ámen.