Búcsúigehirdetés a Fabricius Szeretetotthonban

A kép forrása: http://moroccanoilbeautifulbusiness.com/time-say-goodbye/

Igehirdetés Lk 14, 15-24 alapján

Elhangzott 2020. június 21-én a soproni Fabricius Szeretetotthonban

¹⁵Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: „Boldog az, aki Isten országának vendége.” ¹⁶Ő pedig a következőképpen válaszolt: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. ¹⁷A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. ¹⁸De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! ¹⁹A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! ²⁰Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. ²¹Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat. ²²A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. ²³Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. ²⁴Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.” 

    A mai vasárnap evangéliumi igeszakasza Jézus példázata a nagy vacsoráról. Az Isten országát ahhoz hasonlítja Jézus, mint amikor „egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg”. Olyan egyszerűnek tűnik ez a mondat: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg”. Ám ez a mondat az Istenről, és az Ő országáról szól. Arról, hogy az Isten készít számunkra valamit, amit mi emberek az ünnepi vacsora képének a segítségével tudunk elképzelni. Egy vacsora, ahol bőség van. Egy vacsora, ahol közösség, szeretetközösség van. Egy vacsora, ahol jó lenni, ahol otthon érezhetjük magukat, ahol testünk és lelkünk megelégülést nyer. Ahol nem szenvedünk hiányt semmiben, ahol nincs magány, csak biztonság, táplálék és szeretet.

Jézus azért mondta el ezt a példázatot, hogy tudjuk: ezt készíti nekünk az Isten, erre hív meg bennünket. Velünk akar ünnepelni. Velünk akarja tölteni az örökkévalóságot. Nekünk akar adni mindent, amit nem kaphattunk meg, amiben szükséget szenvedtünk.

Honnan tudom, hogy az Isten meghívott minket az Ő országába, hogy Vele ünnepeljünk? Honnan tudom, hogy Te és én meghívást kaptunk? Onnan, hogy meg vagyunk keresztelve. A keresztségben az Isten a gyermekévé fogadott, és kinyilvánította, hogy szeretné, ha örökre az Ő országának a tagjai lennénk. Testvérem, ha meg vagy keresztelve, akkor az Isten meghívott Téged az Ő országába.

Jézus korában Palesztinában a kettős meghívás volt érvényben. Az első meghívás jóval az esemény előtt történt. A házigazda értesítette a meghívottakat, hogy vacsorát tervez, és ha valaki elfogadta a meghívást, akkor azzal vállalta, hogy ott lesz. Ez volt az első meghívás. A második meghívás pedig akkor történt, amikor minden elkészült. Akkor értesítették a vendégeket, hogy jöhetnek a vacsorára. Ha valaki elfogadta az első meghívást, de mégsem ment el a második meghívás után, az halálos sértésnek számított. Hiszen, ha valaki elfogadta a meghívást, akkor a házigazda mindent megtett, hogy előkészüljön a fogadására, a vendégül látására.

Testvéreim, Isten készül arra, hogy mi is a mennyország lakosai legyünk, és mi is Vele ünnepelhessünk. Már akkor erre készült, amikor még meg sem születtünk. Ezért lett az Isten emberré Jézus Krisztusban. Hogy hirdesse nekünk az Isten országát, és lehetővé tegye a számunkra kereszthalálával és feltámadásával, hogy kinyíljon előttünk a menny kapuja. Ezért mondta Jézus a tanítványainak – nekünk is - az utolsó vacsora estéjén: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. ²Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? ³És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.”

            Az elmúlt hónapokban megtapasztalhattuk, hogy milyen az, amikor egy ajtó be van zárva előttünk. Lehet, hogy mások kimehetnek és bemehetnek rajta, de mi nem. A Testvérek nem hagyhatták el az Otthon épületét, nem léphettek ki a bejárati ajtón. A szeretteik pedig nem léphettek be ugyanazon az ajtón. Akik kórházban voltak ebben az időszakban, utána 2 hétig nem hagyhatták el a szobájukat, de hozzájuk sem mehetett be senki azon az ajtón. Ha egy ajtó vagy egy kapu zárva van, nem nyílik ki, akkor nem jöhet létre a nagy találkozás azok között, akik az ajtó két oldalán vannak.

Testvéreim, az első bűneset óta az ember kívül van a mennyország kapuján. Számunkra zárva lenne a menny kapuja, ha Jézus nem nyitotta volna ki azzal, hogy magára vette a bűneinket, és a kereszten elszenvedte a mi bűneink büntetését. De Jézus feláldozta magát – helyettünk és értünk, és megnyitotta számunkra az utat. Kinyitotta a menny kapuját, mert TALÁLKOZNI AKAR VELÜNK OTT A MENNYBEN, és örökre velünk akar lenni mennyei otthonában.

            Erre a nagy találkozásra készít minket az Isten napról napra, vasárnapról vasárnapra. Erre a nagy találkozásra, örömünnepre hív bennünket minden istentisztelettel, áhítattal, minden bibliai igével. Isten nem akarja, hogy elengedjük a fülünk mellett ezt a meghívást, nem akarja, hogy visszautasítsuk ezt a meghívást, ezért küldi el szolgáit, hogy hirdessék a meghívást. És nem az számít, hogy ki ez a szolga, hanem az, hogy ki a Küldő és mi az üzenet. 3 éven át én lehettem Isten egyik eszköze (László atya a másik), hogy hangozzék Isten meghívása itt az Otthonban. De ha én elmegyek, Isten elküldi egy másik szolgáját, hogy az Ő meghívásának a hangja meg ne szűnjön szólni.

És ez a hívás, az Istenhez való tartozás összeköt bennünket ezután is, Testvéreim. Akkor is, ha már nem leszek itt. Ez tértől és időtől független összetartozás. Sokkal komolyabb távlatra szól, mint ez a földi élet. Hiszen ha Isten meghívott minket az Ő országába, és mi hallgatunk az Ő hangjára, akkor egy napon mind ott leszünk a mennyei vacsorán, és örömmel ünnepelünk az Isten szeretetközösségében.

Így válhat valóra az, amit Ittzés János Püspök Úr mondott igehirdetésben ennek a Háznak az avatásakor: „Legyen ez a ház a békesség, a nyugalom, a reménység, a nagy útra készülés háza!” Csak hallgassunk a hívó szóra! Ámen.