Fabricius Szeretetotthon – a mi Otthonunk
Van egy Luther-rózsás épület a Kisfaludy utca és a
Gyóni Géza utca sarkán. Ez a Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon. Ez az
Otthon a gyülekezetünké. A miénk. Nem tudom, kedves Olvasó, eszedbe jut-e néha,
kik élhetnek ott, kik dolgoznak benne, kik hagynak ott napról-napra,
hétről-hétre egy darabot a szívükből. Nem kérek sokat Tőled, csak egy fohászt
értük a napi imádban.
A Fabricius Szeretetotthoban idősek élnek. Idősek,
akik voltak gyermekek, voltak ifjak, majd felnőttek, de mára megöregedtek. Amit
látsz belőlük, csak egy szeletke belőlük. Nem látod, hogyan sistergett bennük
az élet, nem látod, mennyi küzdelem és munka van a hátuk mögött, nem látod,
hogyan szaladtak, mennyit cipeltek, nevettek és sírtak. Csak azt láthatod, ami
most van, és az elmúlt idők felcsillanását egy-egy ünnepi pillanatban.
Különös az élet. Megpróbál, megedz, és emeli a tétet.
A végére hagyja a legnehezebbet. Eljön az idő, amikor el kell engedni a
sebességet és az ügyességet. A kép lassan elhomályosodik, a hang elhalkul, az
ének megfakul. Semmi sem megy úgy, mint régen. És amikor egy idősotthonba
beköltözöl, tudod: ez az utolsó állomás. “A
nagy útra való készülés háza” (Ittzés János). Végignézel az életeden, és nem
hiszed el, milyen gyorsan elröppent. Máskor meg visszanézel, és azt nem érted,
hogyan bírtad ki az egészet. Számvetés, értelemkeresés, s a végén talán
békesség.
És nem hallgatom el Előled, amit oly sokan
takargatnak. Hogy a vége, igen, a halál. Hiszem, hogy csak innen nézve vég, a
másik oldalról már kezdet. Átkerülés az Isten egyik kezéből a másik kezébe.
Igen, hiszem, de micsoda bizalom kell elmerülni benne! Hát ezért kérem az
imáidat, kedves Olvasó. Csak egy fohászt minden nap. Értük, a mi időseinkért.
Nem csak az Otthonban, de kórházban, családban, garzonban vagy palotában.
Bizalomért, hogy megszülessen bennük a béke, és türelemért, hogy elviseljék,
míg elérkeznek a célig.
Nagyon szép írás - elképesztően sok igazságtartalommal!
VálaszTörlés