Törvény, törvény, törvény... és EVANGÉLIUM

Igehirdetés Rm 2, 14-24 alapján

Elhangzott 2020. július 5-én Lébényben

A kép forrása: https://proteo.hu/sites/default/files/documents/publications/2016/1483980810.pdf

Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. ¹⁵Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd, ¹⁶azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.

¹⁷Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és az Istennel dicsekszel, ¹⁸és ismered az ő akaratát, és meg tudod ítélni, mi a helyes, mert megtanultad a törvényből; ¹⁹és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók világossága, ²⁰az oktalanok nevelője, és a kiskorúak tanítója, mivel tied a törvényben az ismeret és az igazság teljessége: ²¹ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod? Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz? ²²Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? ²³Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent? ²⁴Bizony „miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között”, úgy amint meg van írva.

 

            Mai igehirdetési alapigénkben tízszer szerepelt a „törvény” szó. Nyomasztó ennyiszer hallani ezt a kifejezést. Törvény, törvény, törvény, törvény… Nem szeretjük ennyiszer hallani, mert összeugrik tőle a gyomrunk. Arra emlékeztet ez a szó, hogy mennyi mindenre kellene odafigyelnünk, és hogy mindent tökéletesen kellene csinálnunk, különben jön a büntetés. Az emberi oldalról és az isteni oldalról egyaránt. És persze eszünkbe jut a tökéletlenségünk, hogy mennyi minden van már a rovásunkon, mi mindent rontottunk el, mennyi hibát és bűnt követtünk el.

            S miközben Pál apostol ebben a néhány versben tízszer használja a „törvény” szót, az „evangélium” kifejezés csak egyszer szerepel. Egyetlen egyszer. De nem akárhol. Hanem kulcsfontosságú helyen: akkor, amikor Pál az ítéletről beszél: ¹⁶azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.

            Az Isten törvénye rámutat a bűneinkre. Ha csak a törvény létezne, akkor semmi, de semmi reménységünk nem lenne az utolsó ítéletkor. Ha csak Isten törvénye létezne, az evangélium, az örömhír pedig nem, akkor biztosak lehetnénk abban, hogy életünk végén a pokol és az örök halál vár. De van örömhír! Van evangélium! És ez a görög szó, az evangélium eredetileg nem egyszerűen egy jó hírt jelentett, hanem azt az örömhírt, amikor az ellenség legyőzetett, és az emberek biztosak lehettek benne, hogy ez a győzelem végre változást hoz az életükben. Eddig elnyomatásban éltünk, nem lehetett reményünk egy jobb sorsra, de jön a jóhír, az evangélium, és arról tudósít bennünket, hogy az ellenség elpusztult, és van jövőnk, szép és reményteli jövőnk.

Elhangozhat akárhányszor is ez a szó: „törvény”, de ha eljut hozzánk, a szívünkig az a másik szó: az „evangélium”, akkor a „törvény” nem fog többé nyomasztani, nem fog bennünk félelmet kelteni, hanem ajándékká válik.

 Na de mi is az a jó hír, az evangélium, ami így felszabadíthat minket? A Jézus Krisztus evangéliuma, amely az Isten irántunk való irgalmáról beszél. Arról, hogy mi tönkretettük, szétszakítottuk, elrontottuk az Istennel való kapcsolatunkat, sőt újra és újra megtesszük, amikor engedetlenek vagyunk, amikor eltávolodunk Jézustól, és nem az Isten akaratát tesszük, de Jézus magára vette minden bűnünket, és elvállalta helyettünk az értük járó büntetést. Mi újra és újra méltatlanná válunk az életre, és különösen az örök életre, Jézus azonban bűntelen volt, tökéletesen méltó az életre, mégis elszenvedte a kereszthalált miattunk és értünk.

Még nem voltam 12 éves, amikor az Úristen megnyitotta a szívemet és az értelmemet, hogy megértsem az evangéliumot, és megtapasztaljam az Ő irgalmas szeretetét. És valamiért úgy látta jónak, hogy elhívjon engem, hogy lelkészként Jézus Krisztus evangéliumát hirdessem – éppen az evangélikus egyházban, amely az evangéliumról kapta a nevét.

Azért vagyok ma itt, Lébényben is, hogy hirdessem azt az örömhírt, ami elhozta a változást az én életembe is, és elhozza a változás lehetőségét mindannyiunk életébe. Halál és pokol lenne a részünk, de Isten irgalmassága, amely Jézus Krisztusban jelent meg, új kezdetet, új életet tesz lehetővé.

Emlékezzünk vissza az elmúlt vasárnap evangéliumi olvasmányára, az elveszett juh és az elveszett drahma példázatára! Jézus azt mondja nekünk ezeken a történeteken keresztül, hogy bár eltévelyedtél, mert a saját fejed és a saját vágyaid után mentél, de én akkor is szeretlek. Nem akarom, hogy elvessz! Én nem azt akarom, hogy pusztulás és pokol legyen az osztályrészed! Hanem azt szeretném, ha élnél! Velem élnél – itt a földön, és majd a mennyben is. Ezért magamra vettem a bűnödet, hogy nem akartál velem élni. És magamra vettem minden bűnödet, mindent, amit elrontottál, mindent, amit elhibáztál és tönkretettél, és felvittem a keresztre. Megváltottalak a bűneidből, elvettem tőled őket, hogy új életet élhess! Hogy velem élj ezután, és együtt menjünk a menny felé! Ez az evangélium, az örömhír, ez az Isten irgalma, amely megjelent Jézus Krisztusban, amely teljesen és gyökeresen megváltoztat mindent: életet ad.

Idén Húsvétkor az egyik barátnőm egy nagyon szép amerikai ének szövegére hívta fel a figyelmemet: „Mivel Jézus él, szembe tudok nézni a jövővel, mivel Jézus él, minden félelmem elszáll.” Így változtat meg mindent a mi életünkben is Jézus irgalma, kereszthalála és feltámadása.

Nem véletlen, hogy az Ószövetség nyelvén, a héberben az irgalom szava és az anyaméh szava egy tőről fakad. Hiszen az irgalom, a megbocsátás új kezdetet ajándékoz az elrontott, tönkretett kapcsolatnak. Ahogyan az anyaméh befogadja kis magzatot, és az új élet kezdetének és biztonságos növekedésének a helye lesz, úgy az irgalom is elfogadást, befogadást jelent, amelyből élet származik. Elfogadom a másik embert, befogadom az életembe, és ez egy új kezdetet, új esélyt, új életet jelent.

Erről hallottunk az ószövetségi olvasmányban: az ószövetségi József apja halála után is irgalmasan bánt testvéreivel. A bátyjai azt hitték, hogy mivel apjuk meghalt, József bosszút fog állni rajtuk. Bosszút áll a gyűlöletükért, hogy fiatal korában megverték és bedobták a kiszáradt kútba, ahonnan aztán rabszolga-kereskedők húzták ki, és eladták rabszolgának Egyiptomba. Halálosan féltek Józseftől, hiszen irtózatos dolgot tettek vele. József azonban, aki apja kedvence volt, és vérlázítóan nagyképű is, nagy mélységeket járt meg Egyiptomban. És azokban a nagy mélységekben, aztán pedig a felemelkedésben megtapasztalta, átélte Isten irgalmasságát. Isten maga vezette el Józsefet addig, hogy maga is irgalmas lehessen, és megbocsásson a testvéreinek.

Testvérek! József bátyjainak a magatartása azt mutatja meg nekünk, hogy milyen az általános, természetes emberi magatartás. Persze, hogy a testvérei féltek József bosszújától, hiszen úgy érezték, hogy ha ők lennének József helyében, ők biztosan bosszút állnának! Mert ez jön a zsigereinkből. Szemet szemért, fogat fogért. József azonban más utat járt. Az Isten irgalma átformálta, és őt is irgalmassá tette.

Erre hív bennünket is Jézus, ahogyan az evangéliumi olvasmányban hallottuk: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” Isten irgalma új kezdetet, új esélyt, életet, jövőt akar ajándékozni nekünk! Engedjük hát, hogy ez az irgalmas szeretet meghódítsa és meglágyítsa a szívünket! Ámen.